Igen, zserbó, nem pedig Gerbeaud, persze lehet erről vitatkozni, de a sütemény sztorija, hogy a már államosított és Vörösmarty-ra átkeresztelt (cukrászdát egy költőről elnevezni, milyen ez is már), azaz már ex-Gerbeaud cukrászatának terméke volt, tehát A Gerbeaud-hoz köze nincs, szóval így totál indokolatlan az egykori tulajdonos nevével illetni (aki picit többet akar a sztoriról, ezen a szuperretró honlapon olvashat róla).

kép: livingkitchen.postr.hu

A kiinduló recept - jó pár másik átnézése és az értetlenkedések után (úgyis mint, hogy most akkor sütőpor és/vagy élesztő, pihentetjük-e a tésztát vagy se) - ez volt, de nincs olyan recept, amit ne tudnánk kevesebb cukorral és több dióval megvalósítani, szóval most is így történt.

Sorrendben először a tölteléket érdemes előkészíteni, ehhez két külön tálra van szükség:

  • egyikbe kerül 32 dkg darált dió (semmi cukor vagy egyéb édesítés, pont tökéletes lesz ez így)
  • másikba pedig 60 dkg baracklekvár egy kis vaníliáscukorral simára turmixolva - a simára turmixolás fontos (esetünkben ez kétféle házi baracklekvár felhasználásával készült most, a lekvárok össz cukortartalma keverve max 20% volt, egyéb édesítőszert nem tartalmaztak)

Ezután bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, és egy kisebb (max 20x25-os) tepsi alját sütőpapírral kibéleljük, az oldalát meg kikenjük vajjal (mivel nincs szögletes tepsink, ezért egy 22-es kerek tortaformát vetettünk be) - ha nagyobb tepsit akarunk, több alapanyag kell majd értelemszerűen

A tésztához összegyúrunk

  • 20 dkg lisztet
  • 10 dkg vajat
  • 2 dkg (nád)cukrot
  • 1 tojássárgáját
  • 40 ml tejet (ez 8 evőkanálnyi amúgy, simán helyettesíthető vízzel)
  • 8 g friss élesztőt
  • 1 g sütőport (ez meg 1 csapott kávéskanálnyi, ez el is maradhat)
  • csipet sót
A kész tésztát 5 egyenlő részre osztjuk, és jöhet a legnehezebb rész, iszonyú (szinte áttetszően) vékonyra nyújtani az amúgy ragacsos tésztát, és ha ez nem lenne elég, ezt átemelni a tepsibe. Mivel ez kb. esélytelen, ezért egyrészt elszántan lisztezzük a deszkát és a nyújtófát is, illetve a tészta átemelésére a legegyszerűbb módszer (már amennyiben ez egyszerűnek mondható), hogy a nyújtófára "tekerjük rá" a tésztát, és a tepsi felett pedig "letekerjük róla". Ha nem sikerült hiperpontosan tepsiméretűre nyújtani a tésztánkat, akkor azt vagy vágjuk le éles késsel vagy egyszerűen csak gyömöszöljük be a tepsi falához, oda fog férni. Nincsenek fázisfotók, de reméljük érthető.
Tepsibe első réteg tészta bekerül, megkenjük az előkészített lekvár egynegyedével, megszórjuk az előkészített dió egynegyedével, újabb réteg tészta, lekvár, dió, tészta, lekvár, dió, tészta, lekvár, dió, és a végén még egy réteg tészta, amit szépen eligazgatunk, hogy ne lógjon sehova se túl. Egyszerűen hangzik, de azért arra számítsunk, hogy ha a diót nem sikerül szép egyenletesen rászórnunk a lekvárosrétegre, utóbb esélytelen, hogy ezen javítsunk, lévén a dió beleragad a levárba, a vékony tésztán meg bármit elkenni amúgy sem egyszerű, de kis odafigyeléssel azért menni fog.
Ha ezzel megvagyunk, akkor egy villával vagy hústűvel alaposan, de óvatosan megszurkáljuk, majd mehet az egész a sütőbe, és 50 perc alatt készre sütjük (semmi légkeverés, hanem alsó-felső sütés rácson, és hajrá). Ha azt gondoljuk, hogy akkor végre van zserbónk, akkor nagyot tévedtünk, mert most jön a várakozás, ugyanis ki kell hűljön az egész ahhoz, hogy csokoládéval bevonhassuk és végre megehessük. A lekvár miatt pedig iszonyú lassan hűl, érdemes adni neki egy fél napot a hűlésre, addig a formából se vegyük ki.
Ha kihűlt a tészta, akkor egy teljesen lapos tálra (nem peremes tányérra vagy effélékre) fordítjuk át úgy, hogy az alja legyen a teteje, így lesz ugyanis tuti szép lapos. 8 dkg étcsokoládét és 0,5 dl tejszínt vízgőz fölött összeolvasztunk, és szépen bevonjuk ezzel a süteményünk tetejét (ráöntjük és egy hideg vízbe mártott széles pengéjű késsel elsimítjuk). Innentől már csak pár óra, míg a csokimáz is kihűl/megszilárdul, és már szeletelhetjük is a zserbónkat. Hűvös helyen hosszabban is eláll, érdemes mindig csak annyit felvágni belőle, amennyi elfogy. Mondjuk elég gyorsan fogy, az is igaz.