Igazi monarchia hangulatú étel, cserébe sosem fogunk dűlőre jutni arról, hogy mi az autentikus recept. Talán az biztos, hogy amit anno (meg talán még ma is?) a magyar mirelitpult rejtett, illetve amit a menzán kaptunk, az elég messze van az ideálistól. Én a lisztes- mazsolás verzióra szavazok, baracklekvárral - de ha épp szilvalekvár van a közelben, az is oké, valójában a szilvalekváros verzió a hitelesebb (csak szörpöt locsolgasson rá senki a régi szép idők emlékére).

Amúgy kifejezetten gyors vacsora, főleg, ha az embertől palacsintát követelnek, egy császármorzsával egész tűrhetően le lehet szerelni akár nagyobb éhes csapatot is.

I. Ferenc József, akinek az ebédlőasztalán először bukkant fel a smarni (Franz Xaver Winterhalter festménye)

A tésztához kézi habverővel felhabosítok

  • 3 tojást, majd hozzákeverek csipet sót,
  • fél liter tejet,
  • 35 dkg réteslisztet (vagy akár durumlisztet),
  • 1 teáskanál sütőport, majd ha más szép sima a tészta, teszek bele
  • nagy marék, nagyszemű mazsolát - a végeredmény egy a palacsintatésztánál sűrűbb, de még folyós tészta.
Egy nagyobb serpenyőben vajat olvasztok, és beleöntöm a tésztát, mintha omlettet készítenék, ha az alja megsült, falapáttal megpróbálom megfordítani, ami vagy sikerül tőkéletesen, vagy nem, de innentől minden is, mert fordítás után kisebb, inkább hosszúkás darabokra vágom falapáttal, és hagyom, hogy kicsit megpiruljanak a darabok (a karamellizálódó mazsola elég korrekt ám), néha megkeverem, fordítgatom a darabokat, és mielőtt megégne, leveszem a tűzről, és szokás szerint még melegen nekiállok, ami nem helyes, de finom.
Sűrű barack- vagy szilvalekvárral tálalom, és nem szórom meg porcukorral, mert teljesen felesleges, de aki ragaszkodik hozzá, tőlem megszórhatja:)

Laktózmentes tejjel és vajjal laktózmentes a smarnink.