Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

SMARNI - A CSÁSZÁRI DESSZERT

Igazi monarchia hangulatú étel, cserébe sosem fogunk dűlőre jutni arról, hogy mi az autentikus recept. Talán az biztos, hogy amit anno (meg talán még ma is?) a magyar mirelitpult rejtett, illetve amit a menzán kaptunk, az elég messze van az ideálistól. Én a lisztes- mazsolás verzióra szavazok, baracklekvárral - de ha épp szilvalekvár van a közelben, az is oké, valójában a szilvalekváros verzió a hitelesebb (csak szörpöt locsolgasson rá senki a régi szép idők emlékére).

Amúgy kifejezetten gyors vacsora, főleg, ha az embertől palacsintát követelnek, egy császármorzsával egész tűrhetően le lehet szerelni akár nagyobb éhes csapatot is.

I. Ferenc József, akinek az ebédlőasztalán először bukkant fel a smarni (Franz Xaver Winterhalter festménye)

A tésztához kézi habverővel felhabosítok

  • 3 tojást, majd hozzákeverek csipet t,
  • fél liter tejet,
  • 35 dkg réteslisztet (vagy akár durumlisztet),
  • 1 teáskanál sütőport, majd ha más szép sima a tészta, teszek bele
  • nagy marék, nagyszemű mazsolát - a végeredmény egy a palacsintatésztánál sűrűbb, de még folyós tészta.
Egy nagyobb serpenyőben vajat olvasztok, és beleöntöm a tésztát, mintha omlettet készítenék, ha az alja megsült, falapáttal megpróbálom megfordítani, ami vagy sikerül tőkéletesen, vagy nem, de innentől minden is, mert fordítás után kisebb, inkább hosszúkás darabokra vágom falapáttal, és hagyom, hogy kicsit megpiruljanak a darabok (a karamellizálódó mazsola elég korrekt ám), néha megkeverem, fordítgatom a darabokat, és mielőtt megégne, leveszem a tűzről, és szokás szerint még melegen nekiállok, ami nem helyes, de finom.
Sűrű barack- vagy szilvalekvárral tálalom, és nem szórom meg porcukorral, mert teljesen felesleges, de aki ragaszkodik hozzá, tőlem megszórhatja:)

Laktózmentes tejjel és vajjal laktózmentes a smarnink.

0 Tovább

MANDULÁS ROPOGÓS

Ez az aprósütemény azon kekszek közé tartozik, amelyek frissen is fogyaszthatóak, de (fém)dobozba zárva pár nap állás után tényleg még finomabb lesz. Szóval érdemes a napokban már elkészíteni, aztán meg vigyázni rá, nehogy rájárjanak a családtagok - karácsonykor meg lehet vele villogni kávé mellé vagy csak úgy.

A sütemény tésztájának összetételén sokan fennakadtak már, nincs benne ugyanis se tojás, se semmilyen "lazító", azaz sütőpor vagy szódabikarbóna se (élesztőt kekszszerű aprósüteménybe a legelvetemültebbek se tennének bele).

 

A tészta egyszerűen összeállítható, azonban ne lepődjünk meg, hogy kicsit morzsálódós a végeredmény, azért lehet majd nyújtani. 

A hozzávalók:

  • 20 dkg puha vaj
  • 10 dkg (nád)cukor (nem porcukor, hanem kristályos, ez fontos, a tészta állagában szerepet játszik ez (is)
  • 30 dkg liszt (max. a negyede legyen teljes kiőrlésű)
  • 10 dkg darált mandula (a vékony barna héjjal vagy anélkül is jó, szerintem héjjal finomabb, mandulásabb a végeredmény)
  • 8 ml (~2 evőkanál) cseresznyepálinka (vagy rum, sütéskor elillan az alkoholtartalom, nem kell aggódni, de ha semmi ilyesmi alkoholt nem találunk otthon, akkor helyettesíthető vízzel is, az alkoholtól kicsit porhanyósabb lesz)

A hozzávalókat egy mélyebb tálban alaposan összedolgozzuk, és enyhén lisztezett deszkán 2 mm vastagra (vagy inkább 2 mm vékonyra:) nyújtjuk, és kisebb méretű fomákat használva kiszúrogatjuk (ha nincs kéznél formánk, akkor késsel remek kis téglalapokat vágunk belőle), majd sütőpapírra téve, 180 fokon előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

Ha kész, étcsokoládéba mártsuk félig a kekszeket, és ha ráérünk, a csokoládéra pár szem csillogó cukorgyöngy is kerülhet. Csokoládé nélkül is működik a keksz persze, de finomabb vele. Számítsunk arra, hogy egy adag végül szinte biztos, hogy nem lesz elég:)

Laktózmentes vajat használva nem csak tojás-, hanem laktózmentes is lesz a kekszünk.

0 Tovább

MAZSOLÁS TÚRÓLEPÉNY

Az elnevezés nem elírás, ez tényleg túrólepény, nem pedig túróslepény, tészta ugyanis nincsen, csupa túró az egész. Szóval túróimádóknak kötelező. Mondjuk innentől nem pont értem, hogy az eredeti recept szerint miért is kellene áttörni a túrót ehhez a süteményhez, mielőtt felhasználjuk - lévén a túró lényege, hogy morzsás-darabos. Nincs bajom a krémes ricottával meg sajttortákkal, de a túrós süteményben legyen a túrónak túró állaga, épp ez (is) a lényege.

kép: livingkitchen.postr.hu

Mondjuk ha már elégedetlenkedek, akkor elégedetlenkedjek alaposan: az eredeti recepttel volt még pár problémám. Az egyik, amit sosem értek, hogy miért kell előírni a receptben, hogy robotgéppel kell "összehabosítani" a hozzávalókat. A tojásfehérje és a tejszín felverésén kívül, amire azért egy gépi habverő igencsak jól jön, nincs olyan tésztatípus, ami egy kézi habverő, egy sima fakanál vagy a kezünk segítségével ne lenne tökéletesen összeállítható. Ettől (tőlem) még használjon robotgépet, aki akar (és van neki), de azt írni egy receptben, hogy azzal készítsük, az pont a tapasztalatlanabbakat ijeszti el, alaptalanul.

A másik problémám (ami persze így már a harmadik), az a zsíradék, de legfőleg a cukor indokolatlan mennyiségű használata. Én aztán vajjal főzök, ha tehetem, mert finomabb, mint mindenféle margarinok (és évekig tejmentes diéta okán margarinnal kellett főzzek, és bár megtaláltam anno a legjobbat a műfajban, de boldog vagyok, hogy végre nem kell használjam), és nádcukrot használok sütéshez, és nem vagyok a nyírfacukor és egyéb kalóriacsökkentő cukormegoldások híve - azonban gyakorlatilag nincs olyan magyar szerzőjű szakácskönyv, amelyben a cukormennyiség ne lenne ijesztő számomra (ha meg nem lenne, akkor szinte biztos, hogy meg kell szórni az egészet egy kis porcukorral a recept szerint).

Ennél a receptnél konkrétan harmadolnom (!) kellett az előírt mennyiséget (első körben feleztem, de még az is túlzás volt, hiszen a mazsola is cukros, tehát az is édesít) + elvben a sütőformát nem csak kivajazni, hanem cukorral is be kellett volna szórni + a kész lepényt porcukorral meg kellett volna hinteni, ami így egyben iszonyú durva cukormennyiség, a túró íze nem is érvényesülne - és ez a recept eredeti verziójában egy "sztárszakácsnő" receptje, ami elkeserítő, mert remekül példázza, hogy milyen nehezen képes kilépni a magyar konyha a rossz beidegződésekből. 

Na de süssünk, mert végül is az a lényeg. 

  • Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, illetve vékonyan kivajazunk egy 20 centis vagy 4 db 12 centis tortaformát (én ez utóbbit használtam, annyira élvezem a kvázi egyszemélyes tortácskákat).
  • 2 tojást 5 dkg puha vajjal és 5 dkg (nád)cukorral habosra keverünk (nagyon édesszájúak használjanak 7 dkg cukrot). 
  • Hozzáadunk egy csipet t,  egy kisebb vaníliarúd kikapart belsejét (vagy egy kávéskanálnyi vaníliáscukrot, amiben valódi vanília van),  fél kg túrót, 5 dkg mazsolát, egy citrom lereszelt héját és levét, mindezt simára keverjük.
  • Egy külön tálkában 1 teáskanál sütőport és 4 csapott evőkanál étkezési keményítőt (ha nincs kéznél, akkor lisztet) összekeverünk, és ezt a kész tésztához keverjük, és az egészet belekanalazzuk, majd belesimítjuk a sütőformá(k)ba.
  • 180 fokon 45 percig sütjük, mikor látszik, hogy már nem csak a teteje, hanem a széle is elkezd pirulni, akkor kész.
  • Hidegen is finom, csak nem szokott maradni belőle addigra.

Laktózmentes verzióhoz: a vajat és a túrót kell laktózmentesre cserélni.

0 Tovább

ÁFONYÁS-CSOKOLÁDÉS MUFFIN

Van a bevált csokis muffin, amit szoktam csokoládé helyett gyümölccsel készíteni, de miért ne lehetne csokis is, meg gyümölcsös is ugyebár? Aktuális nehezítő tényező, hogy laktózmentes diéta ütötte fel a fejét a családban, ami csak kicsit problémás, mert tejből, vajból, tejfölből és joghurtból könnyű laktózmenteshez jutni, szóval azért az ad mozgásteret.

A szokásos receptemmel amúgy egy bajom szokott lenni, hogy nem 12, hanem 14-15 muffin lesz belőle, ami nem zavarna, ha nem 12 darabos muffinforma-készletem lenne (a muffintepsi annyira magasan van, hogy valahogy mindig elfelejtem, hogy azt is használhatnám:).

Gondoltam, kicsit finomhangolok a recepten, hogy 12 darab legyen az eredmény. Igen, ebből már mindenki sejtheti, hogy nem sikerült, szóval íme a 10 darab muffint eredményező recept.

Összekeverjük a hozzávalókat:

  • 1/2 bögre lisztet
  • 1/2 bögre teljes kiőrlésű tönkölylisztet (nem érdemes elcsalni, tényleg hozzáad az ízhez, nem muszáj tönköly legyen, de teljes kiőrlésű)
  • 1/2 bögre zabpelyhet (az apróbb méretűt érdemes - most csak nagyobb méretű volt itthon, de nem volt zavaró)
  • 1/2 teáskanál sütőport
  • 1/2 teáskanál szódabikarbónát
  • csipet sót
  • 5 dkg étcsokit apróra darabolva
  • 5 dkg kékáfonyát
  • 1/3 bögre (nád)cukrot (én szemre mérem, több, mint negyed, kevesebb, mint fél:)

Ha ez megvan, utána hozzákeverünk

  • 1,5 dl joghurtot
  • 1/3 bögre olívaolajat
  • 1 egész tojást

A kész tésztának lágynak, könnyen kanalazhatónak kell lennie. Ha megvagyunk, kapcsoljuk be a sütőt 200 fokra, és míg előmelegszik, állhat kicsit a tészta (így a zabpehely meg tudja szívni magát nedvességgel, többek között). Mikor a sütőnk már elég meleg, a tésztát még egyszer átkeverjük, aztán mehet a muffinformákba, és sütő függvényében 20-35 percig süssük, 20 percnél erdemes tűpróbázni.

Laktózmentes verzióhoz: a joghurtot kell laktózmentesre cserélni.

0 Tovább

A TÖKÉLETES PÜSPÖKKENYÉR

Darázsfészek készült nemrég, aminek eredményeként sok tojásfehérje lett, ami miatt muszáj volt előrántani a tavalyi karácsony egyik legsikeresebb receptjét. Fontos, hogy senki se higgye azt, hogy az egész tojásból készített verziók felérnek a csak tojásfehérjéből készítettek el, mert nem érnek fel, az az igazság.

A recept Latsiától származott, eddig sose csalódtunk az általa ajánlottakban, így most is követtük az előírásokat, egy kivétellel, azaz hogy mi legyen a dúsítása a püspökkenyérnek. Ott bizony dúsabbra vettük a hozzávalókat, nagyon helyesen, ettől egy aligtésztás végeredményt kapunk.

Első lépésként a belevalókat készítsük el, ehhez apróra darabolunk:

10 dkg étcsokoládét

10 dkg aszalt sárgabarackot (ez azért muszáj bele, mert ez ad egy savanykásabb ízt az egésznek)

10 dkg diót (ez lehet mandula is)

és 15 dkg nagy szemű mazsolát, lehetőleg vegyesen (csemege és arany mazsolát pl., de lehet részben aszalt szilva is persze)

Utána jöhetett a tészta elkészítése, ehhez 6 tojásfehérjét kemény habbá verünk, beleforgatunk 12 dkg nádcukrot (ha van, porcukor formában, de nekünk nem volt, és ez nem okoz fennakadást) és 8 dkg lisztet, hozzákeverünk 4 dkg olvasztott-lehűtött vajat, és a végén beleforgatjuk az előkészített belevalókat, igyekezzünk nem széttörni a fehérjehabot közben.

Kivajazott-kilisztezett püspökkenyér formában 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbával sütjük, ami sütőtől függően 25-45 perc is lehet, szóval ezt ki kell tapasztalni (akkor jó, ha a tűpróbánál már csak az olvadt csokit találjuk a tűn).

recept eredetije: Latsia konyhája

1 Tovább

livingkitchen - nem nigella, de főz

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek