livingkitchen - nem nigella, de főz

Kezdjük azzal, hogy a ricottának semmi értelme. Ízetlen, érdektelen, hogy őszinte legyek, gyakorlatilag sosem használom. Miért használna bárki bármire ricottát, ha túróval is süthet-főzhet. Erre most itt ez a recept, ami ricottáért kiált, de tényleg.

Pedig a terv az volt, hogy valami túrós-epres születésnapi torta legyen, de nem volt a sajtosomnál már túró szombat nem is annyira késő délelőtt, de volt ricotta, amit egyszer egy kóstoltatásnál amúgy rendben lévőnek találtam, mondjuk íze nincs, de az állaga kellemesen krémes volt, abból még bármi kisülhet. Vettem sok epret, aztán reménykedtem az internetben, hogy dob valami tisztességes ötletet.

fotó: livingkitchen.postr.hu

És így is lett:) A recept, amit az alapanyagokhoz találtam, az sült ricotta sajttortának hívja, és amúgy tényleg, a klasszik sajttorták világát hozza, de pont egy lehetettel rusztikusabb attól, hogy nem sajtkrém, hanem ricotta az alapanyag. A balzsamecetes eper meg megkérdőjelezhetetlenül jó ötlet volt, hisz az eper-vaníliafagylalt pároshoz is tökéletes, szóval megvolt az irány. A recept kommentjei és a saját tapasztalataim alapján aztán így sült ki mindebből a születésnapi torta:

• a sütőt 160 fokra bekapcsoljuk, 
• 8 dkg vajat vízfürdőn felolvasztunk, közben
• 20 dkg zabkekszet apróra darálunk, aprítunk, morzsálunk, kinek mi a stílusa, 
• és összekeverjük, majd
• egy 23-26 centis kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk, kivajazzuk, és az aljára lapogatjuk a vajas kekszmorzsát, betesszük a sütőbe és nekiállunk a ricottás rétegnek,
• 4 tojást szétválasztunk, a fehérjét félretesszük, a sárgáját 10 dkg nádcukorral habosra keverjük, majd adunk hozzá csipet sót, 1 púpos evőkanál keményítőt, 1 kg ricottát, 1-2 citrom levét (meg esetleg a reszelt héját) és vaníliáscukrot, és az egészet szupersimára keverjük (ha túl száraz a ricottánk, akkor 1,5 dl tejfölt is adunk hozzá, nekem ez nem kellett, de ha a ricottánk nem a krémsajtosabb, hanem a morzsolódosabb állagú, akkor ezt ne hagyjuk ki)
• a tojásfehérjéből kemény habot verünk, beleforgatjuk a ricottás krémbe, és az egészet a sütőben lévő kekszmorzsaréteg tetejére simítjuk,
• és iszonyú türelmesen 75-90 percig sütjük, akkor van kész, ha a teteje elkezd barnulni, akkor vegyük ki a sütőből, de a formában benthagyva hűtsük ki.

Egy igazi tavaszi torta egy tavaszi születésnapra. A feladat az volt, hogy epres legyen, és mascarponés, de citrom, az ne legyen benne (mert az ünnepelt a citromos ízt nem annyira kedveli), így az eperhez és mascarponéhoz már bevált mákos verzió nem készülhetett, mert az lime vagy citrom nélkül nem működik. Az, hogy van (volt:) itthon egy nagyobb adag mandula, amiből már hetek óta terveztünk valamit sütni, az mellékszálnak tűnt elsőre.

A mascarpone/strawberry/almond/cake keresésre egy food&wine receptbe futottam bele, de nem egyszer, hanem sokszor - azaz sokan megcsinálták, ez meggyőző, nem lesz elegáns ez a torta, de annyi mandulával, amennyit a recept ír, nagy baj nem lehet.

Aztán persze nem a recept szerint haladtam, aminek három oka volt. Az egyik, hogy a mandula itthon nem hámozott volt, és neki nem álltam volna a hámozásnak, a másik, hogy nem volt itthon kukoricadara, harmadik, hogy én nem értem, hogy miért ragaszkodnak a receptek ahhoz, hogy tejszínnel lazítsák a mascarponét (hacsak nem az ára miatt, de íz és állag szempontból számomra érthetetlen). Persze az eredeti recepttől való eltérés ellenére lett mandulatorta eperrel és mascarponéval - mondjuk úgy, rusztikus stílusban.

fotó: livingkitchen.postr.hu

1. Készítsünk ki 10 dkg vajat és 4 tojást, hogy szobahőmérsékletűek legyenek, mire rájuk kerül a sor.
2. Két bögre (nem hámozott) mandulát daráljunk le darálóval vagy aprítóval, kinek mi van kéznél.
3. Egy bögre (lehetőleg cukrozatlan) cornflakeset szintén daráljunk le (ez helyettesíti az eredeti receptben szereplő kukoricadara ropogósságát).
4. Egy kerek tortaformát (20-24 centi között bármi jó) vajazzunk-lisztezzünk ki.
5. A sütőt kapcsoljuk be 180 fokra, és kezdjünk most már neki a tészta összeállításának:
6. Ehhez először is a 10 dkg puha vajat fél bögre (nád)cukrot, kis vaníliával (vagy teáskanálnyi vaníliás cukorral) keverjünk jó habosra lehetőleg gépi habverővel, majd adjuk hozzá a 4 tojást, és habosítsuk fel az egészet jó alaposan.
7. Egy nagy tálba keverjünk össze a már ledarált mandulát, ledarált cornflakeset, fél bögre lisztet, fél teáskanál sót és 1 kávéskanál sütőport.
8. Keverjük hozzá laza, könnyed mozdulatokkal a vajas-cukros-tojásos keveréket (hogy amennyire csak lehet, ne törjük össze annak habosságát) és fél citrom levét (az ünnepeltnek meg ne mondjuk el, hogy valamennyi citrom ment a tortájába:).
9. A kész tésztát kanalazzuk át a már kivajazott-kilisztezett tortaformába, és süssük 40 percig, elég tömör a tészta, nem nagyon ragad tűpróbánál, ettől persze még lehet tűpróbázni:)
10. Miközben sül a tészta, aprítsunk fel fél kg epret apró kockákra, a krémhez pedig alaposan keverjünk ki fél kg mascarponét 3 evőkanál porcukorral (ha nincs porcukrunk, akkor aprítóval készítünk) és a citrom másik felének a levével.
11. Ha kész a tészta, várjuk meg, míg kihűl, vágjuk ketté, majd a krém egyharmadával kenjük meg az egyik felét, borítsuk rá a tészta másik felét, és a maradék krémmel kenjük meg a tetejét és az oldalát, nem kell szép simára kenni, lehet "rusztikus", mivel maga a tészta sem az a könnyed, légies darab. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak az epret kell csinosan az egész közepére halmozni. Hurrá tavasz:) 

fotó: livingkitchen.postr.hu

A figyelmes olvasó észrevehette, hogy az arányok érdemben mások, mint az eredeti receptben, de az én arányaimmal is sűrű lett a tészta, 3 bögre (még ha hámozott) mandula esetén gyakorlatilag marcipánról beszélhetünk, persze a marcipán is finom:)

Tudom, a medvehagyma egy idegesítő divathullám, ami minden koratavasszal őrületbe kergeti az embereket. Szerintem meg nem az, hanem hogy vannak a szezonok, és amit lehet, csak szezonban eszünk (és ugye van, amit csak szezonban lehet enni), ennyire egyszerű, a medvehagyma meg hát egy ilyen műfaj.

A rizottót én főételnek szeretem, de azért néha köret lesz belőle, főleg, hogy a legutóbbi vacsorán a kacsamell volt a kiindulás, és ahhoz kerestem valami tavasziast, a medvehagymás rizottó meg pont tökéletes volt erre.

A rizottó elkészülését nem írom le, mert pont úgy készült, mint az aszaltparadicsomos-rukkolás, azzal a különbséggel, hogy a végén nem aszaltparadicsom és rukkolát kevertem bele, hanem ujjnyi széles csíkokra darabolt medvehagymából úgy 15 szálat. Az időzítés volt az egyetlen kritikus elem ebben a vacsorában, mert a rizottó sem szeret állni, a kacsamell sem, legalábbis elkészülte után, ezért a két ételt pont egyszerre kell elkezdeni készíteni, cserébe 40 perc alatt (előkészületekkel együtt) tálalható vacsoránk lesz.

fotó: kivingkitchen.postr.hu

A kacsamellen elég sokat aggódtam, mert azt hiszem, még sosem sütöttem kacsamellet, vagy legalábbis nem emlékszem rá, de végül eldöntöttem, hogy Chili & vanília iránymutatását használom, és végül utóbb nem is értem, mit aggódtam annyit, ennyit a média hatalmáról, amelyik elülteti az emberben, hogy kacsamellett sütni nehéz feladat.

Egy dologra kell figyelni, mivel tényleg időérzékeny a kacsamell elkészítése, nem mindegy, milyen hőmérsékletű hússal indítunk, az alábbi leírás akkor működik, ha a kacsamellek gyakorlatilag közel szobahőmérsékletűek legyenek (nekem ez egyszerű volt, mert nem fagyasztott kacsamellből indultam, így egyszerűen vásárlás után el se tettem a hűtőbe a húst, a konyhapulton álldogált két órát, míg sor került rá). Aztán innen már csak a lépéseket kell betartani, és remek kacsamellünk lesz, ehhez:

• a sütőt bekapcsoltam 180 fokra, hogy bemelegedjen, majd
• fogtam fejenként egy kacsamellet (amiket én vettem, azok kifejezettem kisebbek voltak, 22 dkg körüliek, ezért elég vékony volt rajtuk a zsírréteg), és egy nagyon éles késsel a bőrét beirdaljuk: két-három párhuzamos vágás az egyik irányban, ugyanennyi erre merőlegesen, az irdalás lényege, hogy a bőrt és a bőr alatti zsírt átvágjuk, az éles kés lényege, hogy ezt úgy tudjuk megtenni, hogy nem vágjuk át mindezt a húsig, ez a kacsamell kiszáradásának fontos megelőzője, nekem elég nehéz feladat volt a nagyon vékony zsírréteg miatt, de tényleg, éles késsel az ember csodákra képes, ezután
• a kacsamelleket minkét oldalukon sóztam, friss borsot őröltem rájuk, majd egy forró vastag falú serpenyőben (ami aztán sütőbe is áttehető), a bőrös oldalával lefelé szép lassan megpirítottam, illetve kiolvasztottam a zsírját, és menet közben kikanalazgattam alóla a kiolvadó zsírt, esetemben ez elég minimális volt egyébként, meg egy keveset hagyjunk is alatta, de tényleg keveset,
• amikor a kacsa bőre sötétre pirult, akkor megfordítottam, és magas lángon kb. 2 perc alatt kérgesítem, azaz épp csak megpiruljon, ha a serpenyőnk bírja a sütőt, akkor egyszerű dolgunk van, ezen a ponton fogjuk, és betesszük a közben már 180 fokos sütőbe (ha nincs, akkor átpakoljuk, fontos, nem jénaiba, hanem akkor olyan serpenyőbe, amiben van pl. rács vagy nagyon vékony, ez azért fontos, mert 12 perc kevés idő, ha vastag edénybe tesszük át a kacsát, az edény hideg marad, mi pedig a kacsát akarjuk készre sütni),
• innentől meg figyelünk, 12 percig sütjük a sütőben a kacsamelleket, egy perccel se tovább, mert tényleg kiszáradhat, és ha letelt az idő, kivesszük a sütőből, és letakarjuk egy alufóliával 5-10 percre, majd szeleteljük és tálaljuk - az addigra pont elkészülő rizottóval.

Igazi monarchia hangulatú étel, cserébe sosem fogunk dűlőre jutni arról, hogy mi az autentikus recept. Talán az biztos, hogy amit anno (meg talán még ma is?) a magyar mirelitpult rejtett, illetve amit a menzán kaptunk, az elég messze van az ideálistól. Én a lisztes- mazsolás verzióra szavazok, baracklekvárral - de ha épp szilvalekvár van a közelben, az is oké, valójában a szilvalekváros verzió a hitelesebb (csak szörpöt locsolgasson rá senki a régi szép idők emlékére).

Amúgy kifejezetten gyors vacsora, főleg, ha az embertől palacsintát követelnek, egy császármorzsával egész tűrhetően le lehet szerelni akár nagyobb éhes csapatot is.

I. Ferenc József, akinek az ebédlőasztalán először bukkant fel a smarni (Franz Xaver Winterhalter festménye)

A tésztához kézi habverővel felhabosítok

• 3 tojást, majd hozzákeverek csipet sót,
• fél liter tejet,
• 35 dkg réteslisztet (vagy akár durumlisztet),
• 1 teáskanál sütőport, majd ha más szép sima a tészta, teszek bele
• nagy marék, nagyszemű mazsolát - a végeredmény egy a palacsintatésztánál sűrűbb, de még folyós tészta.

Laktózmentes tejjel és vajjal laktózmentes a smarnink.

Valami könnyen összedobható és könnyen szállítható süteményt akartam sütni, meg hogy legyen gyümölcsös, csak persze elfelejtettem almát venni, és banán volt itthon. Hát, hogy is mondjam, a banános sütemények nem tipikusan pillekönnyű süteményben végződnek, úgyhogy akkor már kerestem bele egy kis csokoládét is az alapanyagok között. Még szerencse, hogy volt:)

fotó: livingkitchen.postr.hu

A tésztát összedobni nem egy kihívás, a banánt kell villával pépesíteni, az a legnagyobb feladat (lehet gépesíteni a feladatot, de nekem az túl körülményes két darab banán esetén). Szóval sorrendben

• sütőt bekapcsolom 180 fokra,
• felrakok vizet a vízfürdőnek,
• két puha, akár már drámaian megbarnult banánt villával pépesítek, addigra a víz ha nem is forr, de elég meleg, így egy tálban a
• vízfürdőn összeolvasztok 12,5 vajat és 9 dkg csokoládét (lehet 10 dkg is, de most egy 9 dkg-s táblát bontottam fel),
• hozzáadok egy evőkanál kakaóport (ez elmaradhat, de szebb színű lesz a végeredmény),
• 8 dkg cukrot,
• 2 egész tojást,
• csipet sót,
• hozzáadom a banánpépet, legvégül pedig 12,5 dkg lisztet, amiben elkeverek előtte egy teáskanál sütőport,
• simára keverem, és kész.

A gyümölcskenyérformát kikenem vékonyan vajjal (vastag teflon formám van, gyakorlatilag nem ragad bele semmi), belesimítom a tésztát, majd 180 fokon 40 percig (tűpróbáig) sütöm. 5 perc pihentetés után veszem ki a formából, és persze még melegen ellenőrzöm, hogy elég finom lett-e. Remek reggelizősütemény és tizórais dobozban is jól szállítható.

Laktózmentes vajat használva laktózmentes.

Nos, nem egy laza vacsora, nem bírtam megenni az adagomat belőle, csak egy kis pihenéssel. A sajtos nokedli, ami a sípályákon és az osztrák meg német útmenti fogadókban käsespätzle néven fut (és kis egyszemélyes serpenyőben szokták tálalni), a tojásos nokedlinkhez hasonló húsmentes étel, azzal a különbséggel, hogy a belekerülő sajt miatt még salátával fogyasztva sem lesz belőle könnyed tavaszi vacsora, de télen is inkább ebédre együk:)

fotó: livingkitchen.postr.hu

Amúgy gyorsan megvan, szóval egy hétvégi kirándulás után gyorsan összedobható. Első lépésben készítünk egy lágy nokedlitésztát mondjuk 4 főre (vagy átszámoljuk az adagot, ezt a receptet azért szeretem, mert remekül számolható belőle a kisebb adag is), ehhez gyors mozdulatokkal összedolgozok

• 50 dkg lisztet,
• 25 dkg hideg vizet,
• 4 tojást,
• 1 evőkanál (olíva)olajat és egy csipet sót.

Fontos, hogy tényleg csak lazán keverjük össze az alapanyagokat, mert ha túl sokat dolgozunk a tésztán, akkor kemény nokedli lesz a végeredmény. A lágy nokedlitészta egyébként azt jelenti, hogy épp csak elválik az edény oldalától, de a fenti arányokkal nagyot nem lehet hibázni.

Tegyük félre a tésztát, és 

• tegyünk fel jó sós vizet melegedni, amiben majd kifőzzük a nokedliket, közben
• 2 fej hagymát szeleteljünk vékonyra, és lehetőleg egy vas serpenyőben 3-4 dkg vajban süssük ropogósra, és szedjük ki egy tálkába a hagymát, de a serpenyőre még szükségünk lesz, hagyjuk benne a bennemaradt vajat,
• reszeljünk le 25-30 dkg sajtot, szerintem úgynevezett bergkäse-ét, de ementáli az elterjedt megoldás mainapság, de szóval mindenképp kicsit aromásabb sajtot válasszunk, mert egyébként elég érdektelen lesz a végeredmény. 

A rugelach sütése mindig úgy indul, hogy fel kell idézzem, hogy készült a korábbi alkalommal, mert mire odajutnék, hogy leírom a receptjét, egy darab nem marad belőle, és az afölötti szomorúságban, hogy nem tudom lefotózni, a receptet se jegyzem fel. De legutóbb végre sikerült időben megörökíteni az egyébként hihetetlen tempóban elfogyni képes kiflikből párat. 

A rugelach zsidó eredetű sütemény, de ez mindig nagyon zavaros, minden jel szerint az osztrák-magyar monarchia területén vannak az első nyomok róla, ott is inkább Bécs lehetett a kiindulópont, de aktuális sikere New Yorkhoz és az amerikaiak által oly kedvelt krémsajthasználathoz köthető. A benne használt dió okán a zsidó hanuka ünnep egyik szereplője, nálunk pedig a karácsonyi süteménysorban lett állandó játékos, remekül megállja a helyét a klasszikus karácsonyi darabok mellett. Persze nem csak karácsonykor jó ezt sütni, de arra jobb számítani, hiába finomabb másnap ez a töltött kifli, hajlamos a sütés napján elfogyni. 

fotó: livingkitchen.postr.hu

Az elérhető receptek szokás szerint elég változatosak, nálunk ez vált be, és lesz belőle 16-20 db. Tésztát készítünk, ehhez összedolgozunk

• 25 dkg natúr krémsajtot (ami lehetőleg valami tejbolt friss krémsajtja, piacokon könnyen hozzáférhető, persze szinte mindenki Philadelphia sajtkrémből csinálja, meg az olyan amerikás, de a friss krémsajtos verzió sokkal finomabb lesz),
• 25 dkg puha vajat,
• 5 dkg porcukrot,
• csipet sót,
• 30 dkg lisztet.

Mondjuk nem csak az olaszok isszák, és persze nem csak síeléskor, de olasz eredű italról beszélünk, amelyet az olasz sípályákon ismerhetett meg a nagyérdemű - hogy aztán eltrejdet melegítős-síelős ital legyen belőle a kicsit már unalmas forraltbor mellett.

A bombardino eredettörténete kifejezetten homályos, van tenger mellől hegyekbe költözött genovai ifjús történe, meg ennél még romatikusabbak (bár a tenger mellől miért költözne bárki a hegyekbe, kérdezhetnénk), de a lényeg, hogy a hideg ellen találták ki - és végül is arra remek, még ha csak óvatosan is igyuk, mert alkohol van benne, ami hidegben elsőre mindig jó ötletnek tűnik, de hamis melegérzetet is kelthet. Hó nélkül is ihatjuk persze, simán helyettesít egy desszertet a vasárnapi ebéd végén , és bár nem csak a bombardino története, hanem az eredeti összetétel is bizonytalan, az biztos, hogy tojáslikőr és valamilyen rövidital mindenképp kell bele.

Én a kávés verzióra szavazok, és akinek karácsonyról esetleg maradt egy kis házi tojáslikőrje, az mindenképp azzal készítse. Akinek sárgás színemlékei vannak a bombardinóról, az nem a kávés verziót itta.

1:1 arányban adagolok üvegpohárba tojáslikőrt (lehetőleg házit) és frissen főzött presszókávét (a kétharmad-egyharmad arányt is érdemes kipróbálni, főleg annak, aki nagy tojáslikőr kedvelő, a végeredmény ~ 1 dl ital legyen) - ha mód van rá, akkor a tojáslikőrt is forrósítsuk fel az összeállítás előtt. A tetejére egy kevés tejszínhab, és aztán még forrón igyuk is meg. Íme egy síterepes verzió még a tavalyi évről, a szép emlékek kedvéért, bár nekem ez a tejszínhabmennyiség felesleges túlzás:

kép forrása: livingkitchen.postr.hu (tnx Emőke:)

Persze lehetne esete a tejberizsnek a grüne grützével is akár, de nekem az nem annyira esetem, meg valójában túlzás azt mondani, hogy grütze az, amit én csinálok. A klasszikus grütze ugyanis, ami az északnémetek meg skandinávok egyik csúcsdesszertje (hahh), a piros, illetve a zöld grütze, amit leggyakrabban grízpudinggal tálalnak az fekete- és pirosribizli vagy pedig egres kevés vízzel, cukorral és keményítővel felfőzve, és a végeredmény kifejezetten sűrű, sokszor szinte gyümölcskocsonya állagú dolog. Persze ma már a grütze szabadabb műfaj, a pirosba bármilyen bogyós gyümölcs kerül, a lényeg, hogy piros legyen, a zöldbe kerül pl. kivi is, sőt, van már sárga grütze is barackból-ananászból, és grízpuding helyett vaníliaszósszal, tejszínnel és még ki tudja mivel tálalják - én pl. tejberizzsel szeretem még nagyon.

Az általam készített grütze állagra nagyon messze van a klasszikustól - addig minden stimmel, hogy egyforma színű gyümölcsöket kevés vízzel és pici nádcukorral felforralok, majd hozzáadok egy teáskanál kukoricakeményítőt, amit kevés hideg vízben előtte kikeverek, kicsi rotyogtatás, és elzárom, csakhogy ebből nem lesz szinte vágható grütze, cserébe szószosabb a végeredmény, ami cseppet sem árt neki, tejberizs esetén meg egyenesen kötelező. Persze innentől lehet, hogy nem is kellene grützének hívni, de azért ez a fajta gyümölcsszósz a lelke mélyén az. Ez alkalommal amúgy nonkonform grütze volt, mert nekiálltam tejberizst főzni, és menet közben szembesültem a tényekkel, hogy csak meggy van a mélyhűtőben, de gondoltam, ez nem tántoríthat el.

fotó: livingkitchen.postr.hu

A tejberizshez 20 dkg rizottórizst (vagy másféle rizst, de ne jázminrizst, mert az túl pergős marad) 4 dl vízzel és 4 dl tejjel felteszek főni, teszek bele vaníliát, 1 evőkanál nádcukrot meg egy csipet sót, és ha forr, kis lángom főzöm, amíg meg nem puhul - általában addigra gyakorlatilag az összes folyadékot is felszívja a rizs. Ha másnap akarnám fogyasztani, akkor ilyenkor még belekeverek 2-3 dl tejszínt, és azzal is forralom kicsit, akkor kicsit úszkál a tejszínes lében a rizs, de ez fél nap alatt nyomtalanul eltűnik. (Amúgy ismerek olyanokat, akik tisztán tejjel főzik a tejberizst, nekem az nem ízlik és úgy mindig le is ég - de aki úgy szeretné csinálni, tegye, én nem beszélem le róla.)

Míg a rizs hűl, elkészítjük a grütze álnéven futó gyümölcsszószt, amihez minimum 20-30 dkg pirosgyümölcsöt annyi vízzel, amennyi ellepi, meg 1 evőkanál nádcukorral összeforralok, és míg felforr, addig kb. 20 dkg gyümölcsönként 1 teáskanál keményítőt (én kukoricakeményítőt használok) néhány evőkanál vízben simára keverek, és hozzáadom a már forró gyümölcshöz, kicsit forralom, és kész.

Ha frissen eszem, akkor egyszerűen a rizzsel együtt tálalom, ha másnap eszem, akkor egy jénaiban rétegezve rizs, gyümölcsszósz, rizs, gyümölcsszósz, és ha nagyon extrát szeretnék, akkor apróra darabolt étcsokoládé is kerül a rétegek közé, ami beleolvad a rétegezés során. Egyszer talán erről a verzióról is lesz kép.

Laktózmentes tejjel (és tejszínnel) készítve laktózmentes tejberizsünk lesz.

A szalvétagombócnál annyira belejöttem a "gőzölésbe", hogy adta magát, hogy kipróbáljam a gőzgombócot még addig, amíg van a házi szilvalekvárunkból, mert bár még odébb a tavasz, szilvalekvárból már csak alig van. Persze a német és osztrák receptek mind azzal biztattak, hogy nem muszáj gőzölni, kifőzhetem forró vízben is, de milyen gőzgombóc lenne már az.

kép: livingkitchen.postr.hu

A gőzgombóc persze a sípályák hüttéjében végtelenül szimpla cuccnak tűnik, azért házilag határeset - egyrészt keleszteni kell, méghozzá két körben, aztán gőzölés, és akkor meg rögtön meg kell enni, mert kihűlés után gyakorlatilag élvezhetetlen. Szóval időzített étel, az tuti, de azért érdemes nekiállni, aki síelni volt, annak azért, mert finomabb lesz az otthoni, mint a nagyipari verzió, a nem síelőknek meg azért, mert mindenkinek jár a hütteélmény.

Két darab tisztességes méretű gőzgombóchoz:

• 1/8 liter langyos (nem hideg, nem meleg, langyos) tejbe belekeverünk 1 evőkanál cukrot és belemorzsolunk 2 dkg élesztőt (ha szárított élesztővel dolgozunk, akkor fél zacskónyit), és felfuttatjuk, azaz félrerakjuk nem hideg helyre, felfut az magától,
• közben 25 dkg lisztet, egy egész tojást, 3,5 dkg puha vajat, 1 evőkanál cukrot és csipet sót összegyúrunk, majd hozzádolgozzuk az élesztős tejet, és egy nagy gombóccá formáljuk a tésztát,
• a tészta tetejét megszórjuk liszttel, és konyharuhával lefedve egy órára félretesszük meleg helyre kelni,
• 10 dkg sűrű szilvalekvárt kikeverünk 2 evőkanál rummal, gyerekek esetén a rumtól eltekinthetünk, ez lesz majd a töltelék,
• ha megkelt a tészta, feltesszük a sós főzővizet, a tésztát pedig kettéosztjuk, lisztes deszkán kicsit kinyújtjuk, a közepébe teszünk tölteléket, és végtelen ügyességgel gombócot formázunk belőle úgy, hogy a lekvár véletlenül se tudjon megszökni majd belőle,
• a kész gombócokat langyos és nedves, de nem vizes konyharuhával letakarva újrakelesztjük, kb. 15 perc alatt, majd
• a forró gőz felett kivajazott szitában vagy párolóban (nekem pl. üvegfeltétem van) újabb 15 perc alatt készre gőzöljük,
• tálaláshoz 5 dkg vajat megolvasztunk, a kész gombócot meglocsoljuk az olvasztott vajjal és megszórjuk cukros mákkal, aztán már ehetjük is, az ablakon át meg esetleg leshetjük közben, hogy esik-e odakint a hó.