A receptet Laurától tanultam, aki hosszú-hosszú évekig élt Magyarországon, és most épp a világ egyik másik szegletében próbál szerencsét. Főzőtanfolyamán ettől a recepttől anno nem vártam sokat (sőt), ehhez képest kellemes meglepetés volt, melegen fogyasztottuk előételnek, utóbb kiderült, hogy hidegen is remek, a franciás quiche vonulatra hajaz, de nem az, egyszerűen sós torta néven fut, és bár csak kevés hozzávalóból áll, mégsincs semmi belőle kispórolva.

2 egész tojást 12,5 dkg puha vajjal, csipet val és 25 dkg liszttel összegyúrunk, majd 20 percet hűtőben pihentetjük a kész tésztát.

Közben egy kerek-kapcsos tortaformát kikenünk olívaolajjal (!) és belisztezzük (vagy kilisztezzük).

Ha letelt a tészta hűlési ideje, akkor nekiállhatunk a torta összeállításának (közvetlenül azután, hogy a sütőt bekapcsoltuk 180 fokra):

  • 5 egész tojást és 1 tojásfehérjét és 3 dl tejszínt egy csipet sóval habosra keverünk és félretesszük (meg a kimaradó 1 tojássárgáját, arra a végén lesz szükségünk),
  • a lehűtött tésztát szép vékonyan elnyomogatjuk, elterítjük a formában, az oldalára kb. 3 centi magasságig, ez fontos lesz még a végén,
  • egy réteg bacont (ez kb. 10 dkg) pakolunk a tésztára, majd egy réteg nem túl vékonyra, de nem is ujjnyi vastagra szeletelt sajtot (ez kb. 20-25 dkg) ennek a tetejére (a sajt legyen ementáli típusú, jellegzetesebb ízű),
  • az egészre öntsük rá a tejszínes-tojásos keveréket,
  • a tésztát pedig körben hajtsuk vissza, keskeny csíkban tudjuk ezt megtenni, de pont ez a cél, így lesz egy kis perem a tejszínes-tojásos keverék felett,
  • a visszahajtott tésztát kenjük meg egy tojássárgájával, és mehet a 180 fokos előmelegített sütőbe, ahol kb. 40 percig sütjük, pont addig, amíg szép színt nem kap a teteje.

 

fotó: Izer Emőke

fotó: főzőiskolai archív:)

Elvben ez előétel, de zöldsalátával remek kis vacsora (kihűtve pedig jóféle reggeli). Aki nem akar bacont használni, az valami füstölt típusú sajtot használjon.