kép: livingkitchen.postr.hu

Az egyik legértelmetlenebb nevet ez a desszert a Cyrano étteremben kapta anno, "Fekete vonat" (a negatív áthallásokról nem is szólva) - azonban amikor ott megjelent az étlapon, akkor a magyar gasztroszcénán ez még egy kvázi ismeretlen desszert volt, ezért elnézte az ember az elnevezést, és boldogan rendelte ezt a vacsora végén. Azóta divatdesszert lett ez, úton-útfélen felbukkan a desszertlapokon, elég hullámzó minőségben, de a fő jellemző, hogy igazi szakácsparáztató desszert ez, mert hogy nehéz megcsinálni. Na most az az igazság, hogy ez a része kicsit sem igaz, nem túl nehéz belőni a sütési időt, ami a titka az egésznek, vagy nekünk volt eddig mindig szerencsénk (nem hinném:)

A Cyranoban (is) meggyöntettel készült, a mi verziónk is most azzal került az asztalra, a felfújtrecept forrása pedig Chili & Vanilia.

A desszert egyetlen kényelmetlensége, hogy frissen kell elkészíteni, közvetlenül fogyasztás előtt, amivel segíthetünk magunkon, hogy az alapanyagokat előre kimérjük, előkészítjük, így az elkészítéskor már csak az összeállítás a dolgunk. Ennek megfelelően az optimális előkészítés úgy néz ki, hogy (2 adagra számolva, amit érdemes pontosan követni, és 4 vagy 6 vagy 8 adagra átszámolni, ha nagyobb a létszám, de semmiképpen se próbálkozni páratlan számú adag elkészítésével)

  • vajjal egy rétegben vékonyan kikenjük, majd kilisztezzük az egyszemélyes felfújtformákat, és félretesszük őket, várjanak a sorukra türelemmel
  • bekészítjük egy nagyobb tálba a 6 dkg vajat és a 6 dkg jó minőségű (60-75%-os csokoládétartalmú) étcsokoládét (azért kell a nagyobb tál, mert ebben fogjuk a tésztát összeállítani), ezt majd vízgőz fölött kell összeolvasszuk, ha itt lesz ideje (ha nagyon extrát szeretnénk, akkor egy csilipaprikát is beledobunk a vaj és az étcsokoládé mellé, vagy őrölt kardamomból néhány csipetnyit)
  • bekészítjük egy másik tálba a 3,5 dkg (nád)cukrot, 1 egész tojást és 1 tojássárgáját, ezt majd habverővel kell majd tökéletes állag eléréséig (fehéredésig) verni
  • és egy kisebb tálkába 1,6 dkg lisztet is előkészítünk
  • egy kisebb lábosba beleöntünk ~10 dkg magozott meggyet (mirelitet vagy végső esetben befőttet, de azért arra ne törekedjünk), 1/2 dl vizet (vagy ha befőttet használunk, annak a levét), meg egy kis vaníliát vagy vaníliáscukrot
  • egy kis pohárba 1 csapott evőkanál keményítőt néhány evőkanál hideg vízzel simára keverünk
aztán ha elérkezett a desszert ideje, akkor lelépünk a konyhába, ahonnan 20 perc után kerülünk majd csak elő, és a következőket tesszük sorrendben
  1. begyújtjuk a sütőt 230 fokra
  2. feltesszük a vajat a csokoládéval a vízgőzre, hogy szép simára olvadjon, majd a tálat levesszük a vízgőzről (ha került bele csilipaprika, azt ezen a ponton kihorgásszuk és kidobjuk)
  3. mindeközben a tojást a cukorral lehetőleg gépi habverővel fehéredésig verjük, kézi habverővel tovább fog tartani, géppel 4-5 perc, jó habos kell legyen az eredmény
  4. a csokoládés vajhoz hozzáadjuk a cukros tojást és a lisztet, és türelmesen, lassú mozdulatokkal egy fakanál segítségével összeforgatjuk úgy, hogy ne törjük szét a habos tojást, nehezen fog keveredni az elején, de ettől még ne kezdjük kavargatni, szép lassan összeáll majd
  5. mire ezzel megvagyunk, tuti bemelegedett a sütőnk is, így a tésztát szépen szétoszthatjuk a formákba, és mehet a 230 fokos sütőbe, nekünk légkeverésen 8 perc kellett neki, de úgy 6 perctől érdemes ellenőrizgetni, onnantól jó, ha megemelkedett a tészta, és a teteje már épp szilárd, de rugalmas (belül folyós kell maradjon ugye, az a lényeg)
  6. miközben sül a felfújtunk, addig gyorsan összeforraljuk a meggyet a vízzel, és mikor az kész, folyamatos keverés mellett belekeverjük a már vízzel simára kevert keményítőt, és le is vesszük rögtön lángról, ez tényleg pont megvan 5 perc alatt, a meggy amúgy lehet málna is
  7. tálaláshoz a még meleg felfújtformákból óvatosan kifordítjuk a kész felfújtat, mellékanalazunk a szószból, aki durvulni akar, egy gombóc vaníliafagylaltot is tehet mellé, aztán pedig lehet aratni lefele a babérokat
Laktózmentes eredményhez a vajat laktózmentesre kell cserélni.