kép forrása: superspark.wordpress.com

ez is a gyors levesek világa, annak ellenére, hogy lencse, csak ugye a piroslencse totál nem lencseként viselkedik, ízében meg indiai ízvilág

egy fej vöröshagymát vagy 2 szál újhagymát olívaolajon üvegesre pirítok kis lángon, mellédobok fokhagymanyomón átnyomott 1-2 gerezd fokhagymát, 1-1 teáskanál római köményt és őrölt koriandert, egy szál sárgarépát lereszelve (én nem reszelem, hanem krumplihámozóval csíkokat vágok, a lényeg, hogy vékonyan kerüljön bele a répa), plusz ízlés szerint, de érdemes mellémorzsolni egy piros csilipaprikát,

kicsit pirítom így is, majd rádobok 2 főre (nekem egy főre, de én levesfüggő vagyok) 10-12 dkg megmosott piros lencsét, hozzáadok ~5-6 dl alaplevet vagy ha nincs, simán vizet, sózom, és ha már forr az egész, akkor kis lángon rotyogtatom fedő alatt 15 percig (konkrétan addig, amiíg a lencse elkezd szétnyílni)

ha már majdnem kész, akkor belenyomom 1 citrom levét, és vagy még tálalás előtt hozzákeverek 2 dl joghurtot (tejfölt is lehet, de joghurttal jobb az összhatás), vagy tálaláskor minden tányér leves tetejére megy egy nagyobb evőkanállal

fogyasztás előtt minden tányér levest alaposan megszórok friss korianderzölddel (ha nincs friss, akkor ez a rész kihagyható, de legalább első alkalommal érdemes így kipróbálni, mert a teljes ízvilág így érvényesül, végső esetben petrezselyemzölddel helyettesíthető, de ezt mindnyájan tudjuk, hogy nem igaz:)