Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

ZSERBÓ - HA NEM KARÁCSONYRA, HÁT ÚJÉVRE

Igen, zserbó, nem pedig Gerbeaud, persze lehet erről vitatkozni, de a sütemény sztorija, hogy a már államosított és Vörösmarty-ra átkeresztelt (cukrászdát egy költőről elnevezni, milyen ez is már), azaz már ex-Gerbeaud cukrászatának terméke volt, tehát A Gerbeaud-hoz köze nincs, szóval így totál indokolatlan az egykori tulajdonos nevével illetni (aki picit többet akar a sztoriról, ezen a szuperretró honlapon olvashat róla).

kép: livingkitchen.postr.hu

A kiinduló recept - jó pár másik átnézése és az értetlenkedések után (úgyis mint, hogy most akkor sütőpor és/vagy élesztő, pihentetjük-e a tésztát vagy se) - ez volt, de nincs olyan recept, amit ne tudnánk kevesebb cukorral és több dióval megvalósítani, szóval most is így történt.

Sorrendben először a tölteléket érdemes előkészíteni, ehhez két külön tálra van szükség:

  • egyikbe kerül 32 dkg darált dió (semmi cukor vagy egyéb édesítés, pont tökéletes lesz ez így)
  • másikba pedig 60 dkg baracklekvár egy kis vaníliáscukorral simára turmixolva - a simára turmixolás fontos (esetünkben ez kétféle házi baracklekvár felhasználásával készült most, a lekvárok össz cukortartalma keverve max 20% volt, egyéb édesítőszert nem tartalmaztak)

Ezután bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra, és egy kisebb (max 20x25-os) tepsi alját sütőpapírral kibéleljük, az oldalát meg kikenjük vajjal (mivel nincs szögletes tepsink, ezért egy 22-es kerek tortaformát vetettünk be) - ha nagyobb tepsit akarunk, több alapanyag kell majd értelemszerűen

A tésztához összegyúrunk

  • 20 dkg lisztet
  • 10 dkg vajat
  • 2 dkg (nád)cukrot
  • 1 tojássárgáját
  • 40 ml tejet (ez 8 evőkanálnyi amúgy, simán helyettesíthető vízzel)
  • 8 g friss élesztőt
  • 1 g sütőport (ez meg 1 csapott kávéskanálnyi, ez el is maradhat)
  • csipet t
A kész tésztát 5 egyenlő részre osztjuk, és jöhet a legnehezebb rész, iszonyú (szinte áttetszően) vékonyra nyújtani az amúgy ragacsos tésztát, és ha ez nem lenne elég, ezt átemelni a tepsibe. Mivel ez kb. esélytelen, ezért egyrészt elszántan lisztezzük a deszkát és a nyújtófát is, illetve a tészta átemelésére a legegyszerűbb módszer (már amennyiben ez egyszerűnek mondható), hogy a nyújtófára "tekerjük rá" a tésztát, és a tepsi felett pedig "letekerjük róla". Ha nem sikerült hiperpontosan tepsiméretűre nyújtani a tésztánkat, akkor azt vagy vágjuk le éles késsel vagy egyszerűen csak gyömöszöljük be a tepsi falához, oda fog férni. Nincsenek fázisfotók, de reméljük érthető.
Tepsibe első réteg tészta bekerül, megkenjük az előkészített lekvár egynegyedével, megszórjuk az előkészített dió egynegyedével, újabb réteg tészta, lekvár, dió, tészta, lekvár, dió, tészta, lekvár, dió, és a végén még egy réteg tészta, amit szépen eligazgatunk, hogy ne lógjon sehova se túl. Egyszerűen hangzik, de azért arra számítsunk, hogy ha a diót nem sikerül szép egyenletesen rászórnunk a lekvárosrétegre, utóbb esélytelen, hogy ezen javítsunk, lévén a dió beleragad a levárba, a vékony tésztán meg bármit elkenni amúgy sem egyszerű, de kis odafigyeléssel azért menni fog.
Ha ezzel megvagyunk, akkor egy villával vagy hústűvel alaposan, de óvatosan megszurkáljuk, majd mehet az egész a sütőbe, és 50 perc alatt készre sütjük (semmi légkeverés, hanem alsó-felső sütés rácson, és hajrá). Ha azt gondoljuk, hogy akkor végre van zserbónk, akkor nagyot tévedtünk, mert most jön a várakozás, ugyanis ki kell hűljön az egész ahhoz, hogy csokoládéval bevonhassuk és végre megehessük. A lekvár miatt pedig iszonyú lassan hűl, érdemes adni neki egy fél napot a hűlésre, addig a formából se vegyük ki.
Ha kihűlt a tészta, akkor egy teljesen lapos tálra (nem peremes tányérra vagy effélékre) fordítjuk át úgy, hogy az alja legyen a teteje, így lesz ugyanis tuti szép lapos. 8 dkg étcsokoládét és 0,5 dl tejszínt vízgőz fölött összeolvasztunk, és szépen bevonjuk ezzel a süteményünk tetejét (ráöntjük és egy hideg vízbe mártott széles pengéjű késsel elsimítjuk). Innentől már csak pár óra, míg a csokimáz is kihűl/megszilárdul, és már szeletelhetjük is a zserbónkat. Hűvös helyen hosszabban is eláll, érdemes mindig csak annyit felvágni belőle, amennyi elfogy. Mondjuk elég gyorsan fogy, az is igaz.
0 Tovább

SZEDRES BROWNIE

kép: livingkitchen.postr.hu

nem valami fotogén cucc, de eléggé finom, szupercsokis, de gyümölcsös is, az aktuális 30+ fokos időjáráshoz remekül illik, ha amúgy az ember lánya valami csokoládésra vágyik - a gyümölcs jótékonyan könnyeddé teszi

a tészta a már bevált recept alapján készült, csak ahelyett, hogy diót vagy mogyorót kevertem volna bele, a tetejére szórtam 15 dkg szedret, aztán hajrá, ment a sütőbe

tnx az ötletért illdiinek, ja és állítólag másféle gyümölccsel is működik, sárgabarackkal például muszáj tesztelni

0 Tovább

CSOKOLÁDÉFELFÚJT, VAGY SZUFLÉ, VAGY LÁVA, VAGY AMIT AKARTOK

kép: livingkitchen.postr.hu

Az egyik legértelmetlenebb nevet ez a desszert a Cyrano étteremben kapta anno, "Fekete vonat" (a negatív áthallásokról nem is szólva) - azonban amikor ott megjelent az étlapon, akkor a magyar gasztroszcénán ez még egy kvázi ismeretlen desszert volt, ezért elnézte az ember az elnevezést, és boldogan rendelte ezt a vacsora végén. Azóta divatdesszert lett ez, úton-útfélen felbukkan a desszertlapokon, elég hullámzó minőségben, de a fő jellemző, hogy igazi szakácsparáztató desszert ez, mert hogy nehéz megcsinálni. Na most az az igazság, hogy ez a része kicsit sem igaz, nem túl nehéz belőni a sütési időt, ami a titka az egésznek, vagy nekünk volt eddig mindig szerencsénk (nem hinném:)

A Cyranoban (is) meggyöntettel készült, a mi verziónk is most azzal került az asztalra, a felfújtrecept forrása pedig Chili & Vanilia.

A desszert egyetlen kényelmetlensége, hogy frissen kell elkészíteni, közvetlenül fogyasztás előtt, amivel segíthetünk magunkon, hogy az alapanyagokat előre kimérjük, előkészítjük, így az elkészítéskor már csak az összeállítás a dolgunk. Ennek megfelelően az optimális előkészítés úgy néz ki, hogy (2 adagra számolva, amit érdemes pontosan követni, és 4 vagy 6 vagy 8 adagra átszámolni, ha nagyobb a létszám, de semmiképpen se próbálkozni páratlan számú adag elkészítésével)

  • vajjal egy rétegben vékonyan kikenjük, majd kilisztezzük az egyszemélyes felfújtformákat, és félretesszük őket, várjanak a sorukra türelemmel
  • bekészítjük egy nagyobb tálba a 6 dkg vajat és a 6 dkg jó minőségű (60-75%-os csokoládétartalmú) étcsokoládét (azért kell a nagyobb tál, mert ebben fogjuk a tésztát összeállítani), ezt majd vízgőz fölött kell összeolvasszuk, ha itt lesz ideje (ha nagyon extrát szeretnénk, akkor egy csilipaprikát is beledobunk a vaj és az étcsokoládé mellé, vagy őrölt kardamomból néhány csipetnyit)
  • bekészítjük egy másik tálba a 3,5 dkg (nád)cukrot, 1 egész tojást és 1 tojássárgáját, ezt majd habverővel kell majd tökéletes állag eléréséig (fehéredésig) verni
  • és egy kisebb tálkába 1,6 dkg lisztet is előkészítünk
  • egy kisebb lábosba beleöntünk ~10 dkg magozott meggyet (mirelitet vagy végső esetben befőttet, de azért arra ne törekedjünk), 1/2 dl vizet (vagy ha befőttet használunk, annak a levét), meg egy kis vaníliát vagy vaníliáscukrot
  • egy kis pohárba 1 csapott evőkanál keményítőt néhány evőkanál hideg vízzel simára keverünk
aztán ha elérkezett a desszert ideje, akkor lelépünk a konyhába, ahonnan 20 perc után kerülünk majd csak elő, és a következőket tesszük sorrendben
  1. begyújtjuk a sütőt 230 fokra
  2. feltesszük a vajat a csokoládéval a vízgőzre, hogy szép simára olvadjon, majd a tálat levesszük a vízgőzről (ha került bele csilipaprika, azt ezen a ponton kihorgásszuk és kidobjuk)
  3. mindeközben a tojást a cukorral lehetőleg gépi habverővel fehéredésig verjük, kézi habverővel tovább fog tartani, géppel 4-5 perc, jó habos kell legyen az eredmény
  4. a csokoládés vajhoz hozzáadjuk a cukros tojást és a lisztet, és türelmesen, lassú mozdulatokkal egy fakanál segítségével összeforgatjuk úgy, hogy ne törjük szét a habos tojást, nehezen fog keveredni az elején, de ettől még ne kezdjük kavargatni, szép lassan összeáll majd
  5. mire ezzel megvagyunk, tuti bemelegedett a sütőnk is, így a tésztát szépen szétoszthatjuk a formákba, és mehet a 230 fokos sütőbe, nekünk légkeverésen 8 perc kellett neki, de úgy 6 perctől érdemes ellenőrizgetni, onnantól jó, ha megemelkedett a tészta, és a teteje már épp szilárd, de rugalmas (belül folyós kell maradjon ugye, az a lényeg)
  6. miközben sül a felfújtunk, addig gyorsan összeforraljuk a meggyet a vízzel, és mikor az kész, folyamatos keverés mellett belekeverjük a már vízzel simára kevert keményítőt, és le is vesszük rögtön lángról, ez tényleg pont megvan 5 perc alatt, a meggy amúgy lehet málna is
  7. tálaláshoz a még meleg felfújtformákból óvatosan kifordítjuk a kész felfújtat, mellékanalazunk a szószból, aki durvulni akar, egy gombóc vaníliafagylaltot is tehet mellé, aztán pedig lehet aratni lefele a babérokat
Laktózmentes eredményhez a vajat laktózmentesre kell cserélni. 
0 Tovább

MANDULÁS TRÜFFELTORTA MÁLNASZÓSSZAL, AKÁR SZÜLETÉSNAPRA IS

kép forrása: www.vegkoch.de

valami egyszerűen összerakhatót szerettem volna, így a kiindulás édesem diós trüffeltorta receptje lett, amit amúgy is jó ideje (amióta beblogolta:) le szerettem volna gyártani

az, hogy miért csak főbb vonalaiban követtem az előírt receptet, könnyen védhető: a boltban nem volt dió, csak mandula, a gyerek azt mondta, hogy gyümölcsös legyen a torta, így a felhasznált csokoládé jelentősebb rész málnás csokoládé volt (amiben tényleg liofilizált málna van, nem mindenféle bohóckodás), ezzel tettem gyümölcsössé (haha:) valójában értelmetlen volt, de ezt majd alább), és ha már málna, akkor nem tejszínhabbal, hanem málnaszósszal tálaltam, fehércsokit én soha (na jó, ha nem muszáj, akkor inkább soha), de emiatt a receptben szereplő plusz kakóport jobbnak láttam lecserélni mandulára, hogy a súly stimmeljen, de  ne legyen túl keserű a végeredmény, ja, és a 18 centis tortaformát se tudtam értelmezni, a legkisebb itthon talált is majd 22 centis volt, de ez csak a magyarázkodás

szóval hogy is készült az én verzióm, amiről kép nem lett, de az íze leírhatatlanul szupercsokis volt:

1. 30 dkg 75%-os étcsokoládét (amiből 20 dkg málnás étcsokoládé volt, de minek) "sima"vízfürdőn megolvasztottam és félretettem hűlni, illetve a sütőt bekapcsoltam 150 fok légkeverésre, hogy bemelegedjen

2. 25 dkg mascarponét szép simára kevertem egy csipet sóval és 4 egész tojással (na jó, ne szépítsünk, volt itt gyerekmunka is, nem csak én kevertem:)

3. közben 15 dkg (nád)cukrot és 225 gr mandulát (héjas és héjatlan mandulát használtam vegyesen, de ez ahogy jön szerintem, a héjas aromásabb, azért érdemes azt is használni) aprítóban lisztté aprítottam, és ez ahogy adagonként készült, folyamatosan ment a mascarponés-tojásos keverékhez

4. a végén a keverékbe belekevertem az olvadt, de valamennyire lehűlt étcsokoládét, és azzal is simára kevertem a tésztát

5. a majd 22 centi átmérőjű kapcsos tortaformát kivajaztam, kiliszteztem, belesimítottam a tésztát, és ment az előmelegített 150 fokba, légkeverésen 60 percig sült, tökéletesen elég volt, a tűpróba folyósabb (de nem folyós)  közepet mutatott, a széle már szépen pirult, és gyönyörűen megemelkedett (az emelkedés kicsit eltűnt hűlés közben, de szép vízszintes, tortaszerű lett a teteje) - tálalni már kihűtve, málnaszósszal tálaltuk  (addigra a közepe folyóssága is eltűnt, ahogy édesem ígérte is az eredeti receptben) - szóval menős születésnapi torta volt

ja a málnaszósz: fél kg (mirelit) málnát, fél deci vízzel, 2 evőkanál cukorral kevergetve összeforraltam, a málna összetörik, de az úgy helyes, és mikor már forrt, belekevertem 1 csapott evőkanál keményítőt, gyorsan simára kevertem, és már zártam is el alatta a gázt, ennyi:)

bevásárlólista a tortához:

  • 4 tojás
  • 250 gr mascarpone
  • 15 dkg (nád)cukor
  • 225 gr mandula
  • 30 dkg 65-75%-os étcsokoládé
  • vaj és liszt a forma kikenéséhez


a málnás csokinak semmi értelme nem volt, bár a tortán melegen érződött az aroma, de kihűlve nyoma se maradt, szóval sima étcsokival (65-75%-ossal) érdemes csinálni, és a mandula dióra bátran le(vissza)cserélhető, végül is az eredeti recept is dióval indított:)

0 Tovább

CSOKIS (VAGYIS CSOKICSIPSZES) MUFFIN

kép forrása: Big, Bold, Beautiful Food

A legtöbb recept szerint elvben persze a száraz és a nedves hozzávalókat külön kell kikeverni, és utána egybeönteni, de ez a muffingyártásnál totális felesleges szemfényvesztés. Ma reggelire csokisat készítettünk, 45 perc alatt mindenestül kész volt, oké, még melegen kezdtük el enni, de a megolvadt csoki miatt akkor a legjobb...

A következő sorrendben összekeverjük a hozzávalókat:

  • 1 és 1/2 bögre liszt
  • 1/2 bögre zabpehely (az apróbb méretűt érdemes - és közben gondoljunk arra, hogy milyen egészséges lesz így a muffin)
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • csipet
  • 10 dkg étcsoki apróra darabolva, tördelve (vagy csokicseppek vagy étcsoki és tejcsoki vegyesen, nálunk most került bele egy csokimikulás is, ami fontos, a nagyon magas kakaótartalmú - 55% feletti - étcsokik nem olvadnak meg eléggé, szóval az nem való bele)
  • 1/2 bögre (nád)cukor
  • 1 teáskanál vaníliáscukor

ezt szép  összekeverjük, és jöhetnek sorban a "nedves" hozzávalók (lehet más a sorrend, csak mindet szépen keverjük bele)

  • 1 kis doboz tejföl (vagy 1/2 bögre tej)
  • 1/2 bögre olívaolaj (vagy 10 dkg vaj megolvasztva)
  • 2 egész tojás

ha szépen kikevertük, akkor kapcsoljuk be a sütőt 200 fokra, és míg előmelegszik, hagyjuk állni a tésztát (muszáj, többek között a zabpehely miatt is, mert az meg kell szívja magát nedvességgel, meg egyenletesebb tésztát kapunk így), kb. 15 perc múlva a sütőnk is elég meleg, a tészta is kicsit megduzzadt, még egyszer érdemes átkeverni, aztán mehet a muffinformákba, és sütő függvényében 20-25 percig süssük, 20 percnél erdemes tűpróbázni

és legalább kicsit várni, h ne iszonyú forrón kezdjük el enni

0 Tovább

MANDULÁS SÜTINYALÓKA

fotó: Jakab Krisztina

fotó: Jakab Krisztina

 

hozzávalók kb. 15-20 darabhoz:

  • 1 tábla ( 125 gramm) jó minőségű étcsoki
  • 10 dkg mandula durvára vágva, majd enyhén megpirítva
  • kész piskótatészta: megmaradt piskótaszélek/darabok vagy kb. egy fél tepsi frissen sütött piskótatészta, recept itt
  • 1,5 dl tejszín
  • kb. 3-4 evőkanál mascarpone
  • (édesszájúaknak opcionálisan egy kevés porcukor)
  • hurkapálca (harmadolva-negyedelve)

 

a hozzávalókból pedig így lesz sütinyalóka, aki nem szeret tésztában tapicskolni, annak ez a recept erősen ellenjavallt!:):

  • vízgőz fölött olvaszd fel a csokoládét, zárd el alatta a lángot, de hagyd a forró víz felett a csokit és tedd félre
  • a kihűlt piskótatésztát vágd apró darabkákra
  • tedd nagy keverőtálba, és adj hozzá a tejszínt és a mascarponét
  • kezdd el a kezeddel óvatosan összedolgozni őket, míg gyúrható állagú masszát kapsz ( higíthatod több tejszínnel, ha szükséges)
  • gyúrj (kojak-)nyalóka nagyságú golyókat belőle (ha tudod, mekkora egy kojak-nyalóka, ha nem tudod, ciki:)
  • szúrj mindegyik közepébe hurkapálcadarabot (vagy kis bambusznyársat)
  • mártsd a nyalókát a csokoládéba, hagyd, hogy a felesleg lecsöpögjön, majd szórd meg egy kevés mandulával, és tedd félre vagy egy hungarocellbe tűzve, vagy sütőpapírral letakart tálcára, hogy a csoki megdermedhessen rajta

 

szóval ilyen totál egyszerű, de igazi cukiság a sütinyalóka, gyerek születésnapi partira azonban csak elszántabb anyáknak ajánlott, mert szürreális mennyiség fogyna belőle

 

Garamvölgyi Gerda receptje - amúgy meg érdeklődőknek további Gerda receptek itt a livingkitchenen

0 Tovább

EGYSZERŰ, DE NAGYSZERŰ BROWNIE

10 dkg vajat vízgőz felett felmelegítünk, adunk hozzá (valódi) vaníliáscukrot, 15 dkg jó minőségű étcsokoládét és 20 dkg nádcukrot (az étcsoki miatt kell a 20 dkg), mikor ez szépen összeolvad a vízgőz és a keverés hatására, a vízgőzről levesszük és (ha van türelmünk, megvárjuk, míg kihűl, persze nincs türelmünk, ezért rögtön) belekeverünk 3 egész tojást, csipet sót és 12,5 dkg lisztet - amibe előtte belekeverünk egy teáskanál sütőport, és szép egyenletesre keverjük,

 

ha  a tészta kész, belekeverünk 10 dkg törökmogyorót vagy diót,

 

kivajazott tepsibe rakjuk, 30 centis átmérőjűben is működik, akkor vékonyabb lesz az elkészülő brownie, érdemes kicsit kisebb tepsit használni az átlagosnál,

 

és 20-25 perc alatt, 180 fokos sütőben készre sütjük, a kész azt jelenti a brownie esetén, hogy a közepe kicsit még ragacsos marad,

 

a sütemény egyetlen hibája, hogy iszonyú gyorsan bír elfogyni - tálalhatjuk vaníliafagyival, ha nem bírunk magunkkal

 

latsia receptje via anna - kis módosításokkal persze:)

0 Tovább
12
»

livingkitchen - nem nigella, de főz

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek