livingkitchen - nem nigella, de főz

kép forrása: Zesty Cook

Ilyen keksz például csak azért lett, mert a gyerek elszántan állította, hogy élete vágya, hogy legyen itthon mogyoróvaj, mert ő azzal szeretné enni a kenyeret. Hittem is, meg főleg nem is, de jófej vagyok, és szembejött pont a boltban, miután hónapok óta ígérgettem, és persze kiderült, hogy nem is finom... szerinte legalábbis. Na most 20 dkg mogyoróvaj az nagyon veszélyes, ezért inkább kekszbe öltem, miután oda és vissza átfésültem a netet receptekért. Az eredmény egy igen vállalható, kellemesen édes-sós keksz lett, amelyet ha nem lett volna jobb dolgom, még tökéletesebbé tehettem volna egy kis mogyoró-sóskaramell díszítéssel, ahogy ezt Strawberrynél láttam, de mindennek van határa.

A keksz tésztáját érdemes a sütés előtti napon elkészíteni, mert muszáj lehűteni, de persze pár óra a hűtőben elegendő, ha túl későn kapnánk észhez.

A tésztához (kézzel vagy géppel) simára keverünk

20 dkg mogyoróvajat,

12,5 dkg puha vajat,

2 egész tojást,

1 púpozott kávéskanál sót,

10 dkg nádcukrot,

25 dkg lisztet (fele lehet teljeskiőrlésű tönköly) és

1 teáskanál szódabikarbónát,

majd a szépen összeállított tésztát fóliába csomagolva tegyük a hűtőbe.

Mogyoróvajból használjuk el az otthoni polcon találhatót, de ha csak emiatt veszünk , akkor a darabosabb ("chunky") fajtát érdemes választani. Elszántabban a liszt egy részét őrölt mogyoróval helyettesíthetik.

A kekszek elkészítése innetől se bonyolódik nagyon: gyúrjunk egyforma diónyi golyókat a lehűtött tésztából, majd sütőpapírra tegyük, egymástól mindenképp távolságot tartva, és egy villával két lépésben lapítsuk le a golyókat, így csinos négyzetháló minta kerül a tetejére.

Sütéshez melegítsük elő a sütőt 180 fokra, tegyük be a fenti módon előkészített kekszeket, és 15-20 perc alatt világosbarnára süssük őket, figyeljünk nagyon, mert ha elkezd sötétedni, akkor nagyon kemény kekszet kapunk végeredményként.

vannak az egyszerűségükben tökéletes ételek, meg az afféle hálás vacsoravendégek, akik ha sajtos pirítóst kapnának vacsoravendégség címén, azt is tudnák értékelni, hogy ja, csak egy pirítós, de milyen ideális mennyiségben volt rajta a mennyire jó sajt,

na az efféle vacsoravendégekben az a jó, hogy lehet nekik főzni az egyszerűségükben tökéletes ételeket, amikre sokszor az ember nem kerít sort, mert az csak egy...

a kiindulópont ez alkalommal az volt, hogy tisztes mennyiségű zsálya várakozott az erkélyen arra, hogy étel legyen belőle, és jön a hideg meg a minden, szóval oké, legyen zsályás tészta, aminek elkészítésében a tésztafőzés tart talán legtovább, és valójában egy tökéletes hétköznapi üssünk-össze-gyorsan-valamit ebédnek is tökéletes, de vendégvárónak is

szóval 4 főre nagyon sok zsályalevelet fel kell aprítani, tényleg nagyon sokat, legalább annyit, amennyi az ember két tenyerébe belefér jó lazán belefér,

meg ha már az ember benne van az aprításban, 10 dkg serrano sonkát vagy más vékonyra szeletelt aromás sonkát apróra csíkozni (így tud belőle sonkaforgács lenni a végére)

utána jó sok vajat a serpenyőben felolvasztani, vajat, nem margarint és nem olívaolajat, szóval vajat, jó minőségű vajat, anélkül esélytelen a megvalósítás, 4 főre 15 dkg simán, a felforrósított vajba beleszórni a sok felaprított zsályát, ami pillanatok alatt megsül benne, jöhet mellé a sonka, az meg összeugrik, és amint a vaj megbarnul, lehet is levenni a serpenyőt a tűzről

hosszú lapos tésztát érdemes melléfőzni, pl. linguinit, vagy ha nem hosszút, akkor meg apróbb tésztát, semmiképp se pennét, amivel még remekül párosítható, az a gnocchi,

egész pontosan a tésztát előbb kell megfőzni, mint hogy a zsálya-sonka pirításnak nekiállnánk, ugyanis a tésztának már a tányérokba kiporciózva kell várnia, hogy érkezhessen rá a forró, átható zsályaillatú "szósz"

aztán még gyorsan parmezán-, de méginkább pecorinoforgácsok a tetejére, és lehet learatni a totál jogos dicséreteket

szóval zsályára fel:)