Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A TÖKÉLETES PÜSPÖKKENYÉR

Darázsfészek készült nemrég, aminek eredményeként sok tojásfehérje lett, ami miatt muszáj volt előrántani a tavalyi karácsony egyik legsikeresebb receptjét. Fontos, hogy senki se higgye azt, hogy az egész tojásból készített verziók felérnek a csak tojásfehérjéből készítettek el, mert nem érnek fel, az az igazság.

A recept Latsiától származott, eddig sose csalódtunk az általa ajánlottakban, így most is követtük az előírásokat, egy kivétellel, azaz hogy mi legyen a dúsítása a püspökkenyérnek. Ott bizony dúsabbra vettük a hozzávalókat, nagyon helyesen, ettől egy aligtésztás végeredményt kapunk.

Első lépésként a belevalókat készítsük el, ehhez apróra darabolunk:

10 dkg étcsokoládét

10 dkg aszalt sárgabarackot (ez azért muszáj bele, mert ez ad egy savanykásabb ízt az egésznek)

10 dkg diót (ez lehet mandula is)

és 15 dkg nagy szemű mazsolát, lehetőleg vegyesen (csemege és arany mazsolát pl., de lehet részben aszalt szilva is persze)

Utána jöhetett a tészta elkészítése, ehhez 6 tojásfehérjét kemény habbá verünk, beleforgatunk 12 dkg nádcukrot (ha van, porcukor formában, de nekünk nem volt, és ez nem okoz fennakadást) és 8 dkg lisztet, hozzákeverünk 4 dkg olvasztott-lehűtött vajat, és a végén beleforgatjuk az előkészített belevalókat, igyekezzünk nem széttörni a fehérjehabot közben.

Kivajazott-kilisztezett püspökkenyér formában 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbával sütjük, ami sütőtől függően 25-45 perc is lehet, szóval ezt ki kell tapasztalni (akkor jó, ha a tűpróbánál már csak az olvadt csokit találjuk a tűn).

recept eredetije: Latsia konyhája

1 Tovább

RÉPATORTA

Répatortáról első körben a nyuszikás vicc ugrik be, de az igazság az, hogy nyuszikás vicc ide vagy oda, a répatorta egy zseniális sütemény, szerintem nem igazi torta, de tortásítható persze, angolszászok tortásítják, ha cukormázat teszünk a tetejére vagy philadelphia sajtkrémből vagy mascarponéból (cukor és citromhéj hozzáadásával) készítünk rá mázat (esetleg egy réteget krémként belepakolunk), és szabadidőnkben marcipánból kis répácskákat készítünk, és azzal díszítjük, szuper tortát kapunk - azonban minden extra (vagyis máz) nélkül remek reggeli sütemény, a répa pedig, legyünk őszinték, ki nem érződik belőle, szóval aki még nem evett effélét, az ne számítson  répaízre:) (nem mellesleg sütőtökhívők sütőtöktortának is megsüthetik, csak simán helyettesítsék a nyers aprított répát nyers aprított sütőtökkel).

répatorta, ha épp kerül rá máz (kép forrása: cookbookamonth.wordpress.com) 

A recept egyszerű, muffinformában is süthető, arra számítsunk, hogy ez egy lassan sülő tésztafajta, szóval időben neki kell állni

és ahogy készül:

  1. harminc dkg sárgarépát aprítóval felaprítunk (tényleg apróra, esetleg lereszeljük nagylyukú reszelőn, ha nincs jobb dolgunk), és félretesszük,
  2. a sütőt 180 fokra kapcsoljuk, hogy felmelegedjen, 
  3. egy nagy keverőtálba beleöntünk két bögre lisztet, 
  4. egy bögre (nád)cukrot (ezzel nem lesz túl édes a végeredmény, de ez pont elég, persze aki nagyon édes szájú, tehet bele másfél bögrényit, de ha máz kerül rá, akkor semmiképpen nem szabad növelni a cukormennyiséget), 
  5. két teáskanál őrölt fahéjat, 
  6. egy kávéskanál t, 
  7. fél teáskanál sütőport, 
  8. egy teáskanál szódabikarbónát,
  9. szép egyenletesre keverjük, majd hozzákeverünk másfél bögre (olíva)olajat (vagy bármilyen másféle semlegesebb ízű olajat), 
  10. szépen beledolgozunk négy tojást,
  11. fél bögre darált diót és fél bögre durvára darabolt diót meg fél bögre mazsolát (ez utóbbi elhagyható, de azért jobb, ha van benne:) (aki nem bír magával, 5 dkg apróra darabolt csokoládét is tehet bele),
  12. és mivel répatorta, ezért a korábban felaprított sárgarépát is hozzákeverjük,
  13. és a masszát egy kivajazott (vagy olajozott)/kilisztezett kapcsos (24-26-28 centis, ami kéznél van) kerek tortaformába öntjük,
  14. mire idejutunk, a sütőnk is felmelegedett, mehet is sülni, 60-70-80 perc kell neki, tűpróbáig sütjük, de ha elkezdeni nagyon sülni a széle, vegyük lejjebb a hőfokot
  15. ha kész, vagy teszünk rá mázat vagy se, és igyekszünk forrón nem nekiállni szeletelni, mert akkor még nagyon morzsál (mesélték:)
1 Tovább

FRANCIA (?!) JOGHURTOS SÜTI DIÓVAL

kép: livingkitchen.postr.hu

ez a francia dolog ez csak szemfényvesztés az elnevezésben, és nem, nem én akarok felvágni, az eredeti recept fennhéjáz egy kicsit:) 

ettől még a sütemény finom, kísértetitesen hasonlít a kefíres-bögrés süteményre összetételét tekintve, én dióval turbóztam - a receptre édesemen keresztül találtam rá, két sütés után az én végső verzióm így néz ki (elhagyva többek között a citromhéj cukorral való összedolgozását:), hogy egyszerű kevert tésztaként állítottam össze, fakanállal egy darab keverőtálban, semmi faxnizás, a bögre méretét a joghurtospohár adta (mivel szelektívezünk, simán van elmosott joghurtospohár, ami jól használható méricskélésre, se sima bögre is tökéletes):

  1. bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, hogy melegedjen, míg elkészül a tészta, majd
  2. másfél bögre lisztet, 2 teáskanál sütőport és 1/2 teáskanál t összekevertem, majd hozzákevertem
  3. egy bögre cukrot
  4. 1 teáskanál vaníliáscukrot
  5. fél bögre olívaolajat
  6. egy citrom reszelt héját és levét
  7. egy bögre natúr joghurtot
  8. két egész tojást
  9. 10 dkg diót

és az egészet egy fakanállal habosra kevertem, majd a kiolajozott-kilisztezett nem őzgerinc alakú őzgerincformámba töltöttem (majdnem kétszeres magasságúra nő, arra kell számítani), és 50 percnél tűpróbával ellenőriztem, igaziból 55 percél kész is volt

nem egy látványos megjelenésű sütemény, de szaftos és aromás a joghurt-citrom párostól, és egészséges fílingje van, végül is olívaolaj meg joghurt van benne:)

0 Tovább

NEKTARINOS-SZEDRES-RIBIZLIS KOBBLER

forrás: www.agro-delicates.hu

 

a nyári édesség fronton a kobbler szerintem verhetetlen (oké, a crumble meg közel van, de most szólok, a clafoutis több utcahosszal korábban lemaradt), aminek oka, hogy a gyümölcsök zseniálisan érvényesülnek az amúgy gazdag vajas környezetben

 

ez alkalommal a már sokat tervezett egyszemélyes adag formátumban készült, amihez a minap a kitchenfactory-ban szerzett cook&serve by vista alegre organic porcelain (én kérek elnézést:) felfújtformákat használtam (a formák zseniálisak, egyrészt nagyon sok méret és forma van, másrészt ikeát megszégyenítő az árfekvésük, cserébe ezerszer szebbek, és ugye még ez az organic izé is rájuk van írva, gondolom egyszerűen porcelánból készült porcelán, vagy hasonló állhat a háttérben:)

 

kb. 8 felfújt formához vagy egy kerek pitéstálhoz a recept a következőképpen néz ki:

 

4-5 nektarin és 20-25 dkg bogyósgyümölcsöt (ami lehet szeder, áfonya, ribiszke, málna, stb. beleöntünk a sütés megvalósítására kijelölt tálba (egyszemélyes adagok esetén ezt szétosztva tesszük) - megszórjuk 2-3 dkg kis kockákra vágott vajjal és egy evókanál nádcukorral, ráfacsarjuk egy fél citrom levét és kb. 5 dkg apróra darabolt diót vagy mandulát is adunk hozzá,

 

aztán egy keverőtálban összekeverünk másfél bögre lisztet, 6 teáskanál (másfél zacskó!) sütőport, csipet sót, 5 evőkanál nádcukrot, 12 dkg puha, szobahőmérsékletű vajat, 3 deci (másfél kisdoboz) tejfölt, és egy villával gyorsan összedolgozzuk, és 10 percre félretesszük pihenni,

 

közben 190 fokra előmelegítjük a sütőt, majd a tésztát egy kanállal (vagy a tészta kikeveréséhez használt villával) a gyümölcsre pakoljuk kisebb halmokban, nem baj, ha a halmok nem érnek össze teljesen, de ha összeérnek, az se baj, a sütés elején a tészta elfolyósodik, szóval elterül majd rendesen,

 

betesszük az előmelegített sütőbe, és 25 perc után egy evőkanál vaníliáscukor és teáskanálnyi fahéj keverékével megszórjuk, és további 10 percet sütjük, és tálalhatjuk is, persze óvatosan, mert frissen sülve, türelmetlenség esetén komoly égési sérüléseket szerezhetünk

 

a fiúk mondjuk vaníliafagyival tolták, több recept is ajánlja hozzá (meg úgy hamarabb lehűlt) de szerintem magában a legjobb

 

a recept allrecipes/friendlyfood alapján alakult ki az évek folyamán

0 Tovább

EGYSZERŰ, DE NAGYSZERŰ BROWNIE

10 dkg vajat vízgőz felett felmelegítünk, adunk hozzá (valódi) vaníliáscukrot, 15 dkg jó minőségű étcsokoládét és 20 dkg nádcukrot (az étcsoki miatt kell a 20 dkg), mikor ez szépen összeolvad a vízgőz és a keverés hatására, a vízgőzről levesszük és (ha van türelmünk, megvárjuk, míg kihűl, persze nincs türelmünk, ezért rögtön) belekeverünk 3 egész tojást, csipet sót és 12,5 dkg lisztet - amibe előtte belekeverünk egy teáskanál sütőport, és szép egyenletesre keverjük,

 

ha  a tészta kész, belekeverünk 10 dkg törökmogyorót vagy diót,

 

kivajazott tepsibe rakjuk, 30 centis átmérőjűben is működik, akkor vékonyabb lesz az elkészülő brownie, érdemes kicsit kisebb tepsit használni az átlagosnál,

 

és 20-25 perc alatt, 180 fokos sütőben készre sütjük, a kész azt jelenti a brownie esetén, hogy a közepe kicsit még ragacsos marad,

 

a sütemény egyetlen hibája, hogy iszonyú gyorsan bír elfogyni - tálalhatjuk vaníliafagyival, ha nem bírunk magunkkal

 

latsia receptje via anna - kis módosításokkal persze:)

0 Tovább

DIÓS SPENÓTSALÁTA

Fotó: Izer Emőkespenótsalátát sokszor készítek, azonban dióval párosítani még sosem jutott eszembe, na de mostantól:

 

20 dkg bébispenóthoz hozzákeverek/tördelek 2 maroknyi dióbelet és 5 dkg "parmezánforgácsot", majd jól meglocsolom olívaolajjal, összekever, és kész is, só nem kell bele, még véletlenül se

 

(a bébispenótot elvben nem kell pucolni, nekünk legutóbb olyan jutott, amit muszáj volt szárától megfosztani, kissé unalmas művelet, érdemes úgy választani, hogy ezt megússzuk:)

 

Laura Bellinazzi receptje

0 Tovább
12
»

livingkitchen - nem nigella, de főz

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek