A kápiapaprika általában sütve, salátának végzi, ez érthető, nem nagyon képzelhető el neki jobb sors. Most azonban kiderült, hogy dehogynem. Az ötletadó recept egy éve várt a megvalósításra - az eredmény pedig igazán ismétlésért kiált. Nyáridéző ízvilág, mi más kellhet a ködös őszi napokon.

Kápiapaprika, fetasajt, joghurt, hagyma, fokhagyma, kakukkfű, ebből csak jó sülhet ki, és tényleg.

  • A sütőt előmelegítjük 220 fokra, közben
  • egy közepes fej sonkahagymát felaprítunk és serpenyőben olívaolajon áttetszőre futtatunk,
  • hozzáadunk egy-két vékonyra szelt fokhagymagerezdet, vigyázunk, hogy meg ne égjen, 
  • majd hozzáadjuk a darálthúst (szerintem borjút, de mindenki azt, amit szeretne), 
  • sózzuk, borsozzuk, 2-3 ágacska friss kakukkfűről lehúzzuk a levélkéket, és azt is mellédobjuk, és megpirítjuk/pároljuk, épp csak annyira, hogy a rózsaszín színét elveszítse a hús (de még nem kell, hogy kész legyen),
  • lehúzzuk a tűzről, és 15 dkg felkockázott fetasajtot hozzákeverünk.
  • Ha ezzek megvagyunk akkor 4 kápiapaprikát hosszában kettévágunk, kiszedjük a csumáját, a paprikák egyik felét belefektetjük szorosan egy sütőtálba, belekanalazzuk a kész húst a paprikafelekbe, majd a paprikák (lehetőleg saját) másik felével lefedjük - egyszerűbb, mint a paprikákba belenyomkodni a húst, másrészt így nincs kimaradó töltelék. 
  • 1 dl joghurttal meglocsoljuk a paprikákat (tényleg nem kell több, rákanalazza az ember és kész, ez az esztétikai funkció elsősorban, de persze nem csak), néhány kakukkfűágacska még a tetejére, aztán mehet a sütőbe készre sülni, kb. 45. perc.
  • Mikor kész a cucc, akkor kitálaljuk a paprikákat, és az alatta összegyűlt levet 1-2 deci joghurttal simára keverjük, és ezt a szószt adjuk mellé. Ha a gyerekem megenné az efféle ételt, azt mondaná rá, mennyei:)

kép: livingkitchen.postr.hu


Disclaimer: A recept persze nem csak kápiapaprikával, hanem "simával", azonban az édeskés íz fontos eleme a végeredménynek, szerintem. És igen, nincs benne rizs, nem kell a darálthúshoz mindig rizst adni, tényleg nem.