Azért csak nyomán, mert amikor ezt a kekszet készítem, akkor - többek között - a csokoládéval nem bevonom a kekszeket, hanem beledarabom (vagy újabban beleolvasztom), cukorszirupot csak ezért nem gyártok, a tej nálunk ritka vendég, egy ilyen kekszért nem veszek, inkább tejföllel  vagy joghurttal helyettesítem, teljes őrlésű lisztet én süteményhez sose használok magában, és nem turmixszal dolgozom el a masszát, mert szerintem a zabpelyhes keksz lényege a zabpehelyre való ráharapás (bár erősen gyanítom, hogy a turmix a receptben fordítási hiba).


Szóval efféle körülmények (nem) léte ellenére is szokott lenni csokis-zabpelyhes kekszünk, finom is, Pettsonnak és Findusznak is ízlene, és így készül:

  • bekapcsolom a sütőt 200 fokra,
  • közben 15 dkg vajat felolvasztok (vízfürdőn a legegyszerűbb), 
  • elkeverek benne 15 dkg - lehetőleg apró szemű - zabpelyhet, és hagyom (majdnem teljesen) kihűlni (ez a felolvasztós, zabpehellyel állni hagyós ötlet az eredeti receptből jön, és jót tesz a végeredménynek), 
  • hozzáadok 15 dkg lisztet (fele lehetőleg teljes őrlésű), 
  • 1 teáskanál sütőport (amit elkevertem előtte a lisztben), csipet t,
  • 15 dkg nádcukrot
  • egy kis pohár (150 gr) tejföl vagy joghurtot, alaposan összekeverem, eléggé sűrű massza lesz, de nem aggódom, 
  • majd hozzáadok 5 dkg apróra darabolt étcsokoládét, és azt is egyenletesen elkeverem benne - ez az utolsó lépés mostanában úgy változott, hogy a csokoládét még az elején összeolvasztom a vajjal, kisebb korúaknak ez a verzió jön be jobban,

A közben felmelegedett sütőben sütőpapírra teáskanállal gombócokat pakolok egymástól ideális távolságra, mert megnőnek rendesen, és a 200 fokos sütőben 12-15 percig sütöm (míg az alja-széle barnulni kezd. Ebből a mennyiségből 20-25 db keksz lesz, ha jól eltaláljuk a méretet, és nagy sütőtepsit használva két körben süthető ki ragadásveszély nélkül ez a mennyiség.

Langyosan a legfinomabb, főleg a csokidarabos verzió esetén, mert akkor a csokoládé még kicsit folyós a kekszben, de nem langyosan se veszt sokat élvezeti értékéből, csak nem nagyon marad olyankorra általában.

A tejfölt/joghurtot és a vajat laktózmentesre cserélve laktózmentes lesz a keksz.